Magyary Hunor
Budapest 2015 november
Türelmetlen, már nagyon vártam, oh, rád!
Ezek a semmiből ellopott órák,
így nem bűn ez, de ajándék, kegyelem,
e nélkül az ugar búzát nem terem.
Apró kavicsok közt lépkedünk,
és a vén Dunán egy uszály jön velünk,
míg ködfátyol mögé el nem tűnik az,
csak a miénk most e hűvös partszakasz.
Ide künn a fagy, s a köd szitál,
de öröm az apró szobánkra rátalál,
mert kín, ha sors az ajakadból nem adat,
add hát meleg ággyal azt a négy falat!
S ha ujjaid vállamon játszanak,
a perzselő vágynak súlya rám szakad,
de én nem nyögöm, úgy tűröm csendesen,
ha közelebb bújsz még, forrón, kedvesen.
Kristályok közt a tér fala ma átszakad,
de buja vágyak közt a perc úgy szalad:
köszönsz és a búcsú csók az ajkamon,
Hangod, majd ki tudja mikor hallhatom.