Bulcsú mögött az a híres verhetetlen sereg,
Európa lángol, sír, a félelemtől remeg,
de Ő csak a győztesek nyugalmával int,
ki ellenség, most előtte térdre borul mind.

Bulcsú vagyok -szól- felégett várak mögöttem,
de én csak Atilla elrabolt kincseiért jöttem.
Erre imát zúg a tömeg, s rettegő tekintet:
„A Magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”

Mintha nem is e büszke nép utódai lennénk,
gyáva, szolga lelkű, sötétbe bújt elmék,
korcs nemzedék koldul, gyarmattá lett Hazán…
E szégyenteljes világra mért neveltél Apám?