Részlet a könyvből

A szállásom nem volt messze a belvárostól, parkos zöldövezeti negyed, fákkal, teraszos kávézókkal, éjszakai bárokkal. Határozottan tetszett a környék. Miután elfoglaltam a szobámat, kipakoltam, és úgy döntöttem, hogy néhány órás pihenés után máris akcióba lendülök. Bogota az Andokban 2640m magasságban fekszik, olykor egy napba is beletelik, amire az idegenek szervezete megszokja ezt a környezetet.

Az izgalom és a szokatlan környezet miatt keveset aludtam, de a lényeg, hogy mégiscsak pihentem, és rá tudtam hangolódni Dél-Amerikára, Kolumbiára, ami nem volt nehéz, hiszen a magyar vérem mellett pezsgett bennem a latin. Külsőleg nem különböztem tőlük, fekete hajam és enyhén kreol bőröm miatt nem kellett attól félnem, hogy gringónak néznek. Nem szeretik az amerikaiakat. Escobar halála után kissé lenyugodtak a kedélyek, de a kábítószer kereskedelem nincs jó hatással az országra. Az emberek bizalmatlanok, ami megnehezítette a dolgomat, de a megoldhatatlannak tűnő helyzetekre is megoldást kellett találnom, egykor erre kaptam kiképzést. A különbség, hogy most nem mások parancsait teljesítettem, a magam érdekében terveztem meg a lépéseimet.

Fehér inget vasaltam, amit egy farmerhez vettem föl. Ez az öltözet kicsit puritán volt az itteni viselethez képest, mivel a latin-amerikaiak szeretik a színeket. Jól festettem a szerelésben, izmaim kirobbanó formában feszültek a szűk ing alatt.  Még egyszer megnéztem magam a tükörben, majd elindultam, hogy munkához lássak. Az éjszaka hűvösebb volt, mintha a város is megélénkült volna, szóval fantasztikus hangulatban sétáltam a negyed utcáin, majd beültem egy kávézó pultjához, amiről úgy gondoltam, alkalmas lesz az ismerkedésre. Tequilát kértem, majd még egyet, miközben szemügyre vettem a bár közönségét. Kisvártatva két gyönyörű lány furakodott mellém. Akkora tömeg volt, hogy nem bírtak kiszolgálni mindenkit egyszerre, hiába hívogatták a pincért.

–Halló! – intettem erélyesen az egyik pultosnak. – Írja a számlámhoz, amit a két hölgy kér.

–Köszönjük, de ki tudjuk fizetni! – szólt hozzám a közelebb álló lány kimért hangon.

–Akkor írd a számlájukhoz! – vágtam vissza közömbösen.

A morcos lány barátnője már sokkal kedvesebb volt, és sokkal vonzóbb.

            –Ne haragudj rá, ha iszik, hülye –, mondta mosolyogva.

–Semmi gond! – válaszoltam.

A lányok elvették az italukat és távoztak, hosszasan néztem utánuk, csinosak voltak, ám nem azért jöttem Kolumbiába, hogy a kielégítsem a szexuális vágyaimat, de szükségem volt mindenkire, aki egy kicsit is a segítségemre lehetett a felderítésben, kik járnak sűrűn mosdóra, kik lehetnek kábítószerélvezők, és elosztók. Egyértelműek voltak a jelek, csak várnom kellett a megfelelő helyzetre, hogy a közelükbe férkőzhessek. Amíg ezeken morfondíroztam, váratlanul megszólított valaki, a kedvesebb lány volt az.

–Tudsz salsázni?

–Igen – válaszoltam, miközben körülnézve a másik nőt kerestem, de nem láttam sehol.

–A barátnőd nem lesz mérges? – kérdeztem.

–Ha az lesz, sem érdekel – válaszolta kissé nyeglén.

–Tereza – nyújtotta felém a kezét.

–Én meg Antonio, Antonio de La Torre. De szólíts csak Toninak!

–Aha! Még nem láttalak a bárban, hogy kerülsz ide? – kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.

–Taxival jöttem – válaszoltam poénkodva. – Mire vagy kíváncsi?

–Kezdetnek, mondjuk, hogy honnan jöttél?

–Csak a szél fújt erre.

–Remélem, nem fúj tovább! – jegyezte meg a lány szemében pajkos mosollyal.

–Nem. Egyelőre nem, de most inkább táncoljunk, ha már felkértél –diszkréten megérintettem a lány vállát, és a tánctér felé toltam.

Tereza csodálatos volt. Nagyon jól táncolt, és volt benne valami különleges energia. Sejtettem, miért. Úgy döntöttem, hogy a lánnyal mindenképp összebarátkozom, mert tökéletes eszköze lehet terveim megvalósításának.

Attól fogva minden este lementem a kávézóba. Néhány nap múlva, már ismerősként köszönt rám a személyzet és a vendégek többsége. A szórakozóhely kerthelyiségének végében élő zenekar latin ritmusokkal örvendeztette meg a közönséget. Néhány nap alatt sikerült beazonosítanom a rendszeres fogyasztókat, és biztos voltam az árus személyében is, ám mégis Terezát találtam a legalkalmasabbnak arra, hogy a közelükbe férkőzzek. Gyorsnak kellett lennem, hogy ne fussak ki az időből, de pontosnak is egyben, hogy ne ejtsek hibát, ami végzetes lehet.

A lánnyal szombat estére beszéltem meg az első randevúnkat, azaz a második találkozásunkat. Tudtam, hogy bejövök neki, és biztos voltam benne, hogy még aznap este a szállodai szobámban kötünk ki. De addig is tettem a dolgomat. Mindenképpen fel akartam hívni magamra az elosztó figyelmét, ezért, amikor legközelebb kijött a mosdóból, elindultam, és mintha másfelé figyelnék, a vállammal meglöktem.

–Nem látsz a szemedtől? – szólt rám dühösen a magas, vékony testalkatú és nem túl bizalomgerjesztő szúrós tekintetű férfi.

–Bocsánat! – válaszoltam kissé alázatosan, hiszen nem az volt a cél, hogy összeverekedjünk, hanem hogy felfigyeljen rám.

–Legközelebb nézz a lábad elé! – intett le ismét a férfi, majd elsétált.

Ha apró léptekkel is, de közeledtem a célhoz, már csak a Terezával való találkozót vártam. Végre eljött a szombat este. Már félórával a találka előtt a megbeszélt helyen voltam. Leültem egy asztalhoz, és kértem egy tequilát. A táncolókat figyeltem, de alig telt el néhány perc, amikor valaki hátulról befogta a szemem. Megéreztem a nő illatát. Finoman lefejtettem ujjait az arcomról, és magam elé húztam. A lány mosolygott.

–Régóta itt vagy? – kérdezte nevetve.

–Nem. Most érkeztem én is. Iszol valamit?

–Azt, amit te.

–Egy tequilát! – intettem a pultosnak.     

A nő, ahogy azt szokás, lenyalta a sót a kézfejéről, megitta az italát, majd a citromkarikába harapott. A szertartás után még néhány másodpercig fanyar mosolyt vágott, majd rám tekintett meleg barna szemeivel.

–Most pedig arról beszélgetünk, amiről idáig még nem sikerült – mondtam, miközben kérdőn néztem Terezára

–Mondjuk, érdekelne, hogy honnan jöttél, mert még soha nem láttalak itt! Biztosan nem kolumbiai vagy.

–Nem titok! – válaszoltam. – Argentínából.

–Argentínából? – képedt el a lány.

– Igen – nyomatékosítottam.

            –Mit keresel itt? – kérdezte kíváncsian.

–Egy cipő- és bőripari nagyvállalat képviselője vagyok, és abban a hotelben lakom – mutattam a közeli impozáns szállodára.

–Az az épület olyan gyönyörű! Megmutatod majd, milyen belülről? – karolt belém a nő.

–Persze! – egyeztem bele, elleplezve nem kis örömömet.

„Már ma megláthatod!” – gondoltam magamban. Megint egy lépéssel közelebb kerültem a feladatom végrehajtásához, de mégis elégedetlen voltam magammal, hiszen már a második hetemet töltöttem Kolumbiában, és úgy éreztem, túl lassan haladok. Igaz, egy évem volt a feladat teljesítésére, de mégis izgultam, nehogy kifussak az időből, egyben féltem is, ha túlzottan rámenős vagyok, az a vesztemet okozhatja.

Tereza értelmes, talpraesett nő volt, aki láthatóan jól elboldogult a kemény bogotai életben, bár voltak hiányosságai, ami nekem pont kapóra jött. Miután kibeszélgettük magunkat, táncoltunk, néha összebújva. Éreztem a vágyat, amit ő is. Ezt próbáltam fokozni, a számmal, a nyelvemmel finoman érintettem a nyakát, ajkait, és szorosan magamhoz öleltem. Ilyenkor megremegett, aztán néhány ital után ő hozta fel, amire vártam,

–Nem nézzük meg azt a szobát, ahol laksz? – intett a fejével a hotelem irányába.

–Ne haragudj, mindent szétdobáltam, nincs valami nagy rend! – kérettem magam.

–Majd én elpakolok – vágta rá ellentmondást nem tűrően.

–Jó! – válaszoltam – de indulás előtt még igyunk valamit! – A nő beleegyezően bólintott.

Ittunk még egy italt, majd karon fogtam, és a kijárat felé indultunk. Hozzám bújt.

–Ne hagyj egyedül ma este!

–Nem hagylak el soha, ne félj! – válaszoltam.

 A lány magához húzott. Nem kötelezett az igazmondás, hisz csak a munkámat végeztem. Próbáltam feloldozni magam, mert úgy éreztem, ez a lány egy kicsivel többet érdemel, minthogy csak eszköz legyen a számomra, de nem engedhettem meg, hogy magával sodorjanak az érzéseim. A szállodai szobába belépve rögtön az ágyra döntöttem, és teret engedve zabolátlan férfiasságomnak, szinte letéptem róla könnyű nyári ruháját, melltartóját, és faltam nőiességét. A lány nem hogy ellenkezett volna, inkább élvezte, sőt izgatta fékezhetetlen vágyam.

Tereza békésen pihegett vállamon, de a néhány pohár tequila lassan, de biztosan éreztetni kezdte a hatását, a lányon egyre inkább mutatkoztak a részegség jelei. Már nem cirógatta a mellkasom, levette fejét a vállamról, és mereven a plafont nézte. Éreztem, hogy egyre inkább rosszul van.

–Mi a helyzet, forog veled a világ?

–Aha. Nem vagyok jól. Ki kell mennem a mosdóba.

Intettem neki, hogy menjen csak. A lány a retiküljét magához véve kiment a szobából, és negyedórányi távollét után teljesen józanul érkezett vissza. Mint akit kicseréltek, a félholtból nagyon is elevenként bújt hozzám, és őrült vággyal kényeztetett. Nyoma sem volt előbbi rosszullétének.

Nem hajtottam be a rolettákat, úgy egymásnak estünk, hogy időm sem volt rá. Az éjszaka fényei és hangjai szűretlenül érkeztek szállodai szobám négy fala közé. Tereza még mindig vágyban égett, kényeztetett, magam alá gyűrtem és szinte megerőszakoltam. Majd ismét a vállamra hajtotta a fejét. Mintha kissé zihált volna. Levegővétele hol nehézkes, hol túl gyors volt.

–Rosszul vagy?

–Nem – válaszolta –, de megint ki kell mennem!

–Menj csak drágám! – bólintottam beleegyezően.

Nem éreztem a lány iránt semmit, mert nyilvánvalóan nem volt szentéletű, bár szimpatikus volt, és jó volt vele a szex. Tudtam, mire számíthatok nála, ezért néhány perc múlva utána mentem, óvatosan, hogy véletlenül se verjek zajt, rányitottam. Azt láttam, amire gondoltam. A mosdó szélén bankkártyával kiegyengetett kokain csíkok sorakoztak, épp az egyik fölé hajolt. Zavarát nem bírta leplezni, de megkíméltem a kínos magyarázkodástól, megelőztem, mielőtt bármit is mondhatott volna:

–Semmi gond! – mondtam. – De ha már így vagyunk, húzz nekem is egyet! – a lány megkönnyebbült, amiért nem csinálok ügyet a drogozásból.

–Legyen a tiéd! Én majd csinálok magamnak másikat – mondta, és egy összetekert bankót nyomott a kezembe, majd elhajolt a kábítószer felől, átadva nekem a terepet.

–Köszönöm.

Néhány perc múlva engem is kiütött a por, tudtam, milyen érzés, hiszen kiküldetésem túlnyomó részét dél-amerikai országokban teljesítettem, de sokkal erősebb voltam, minthogy bármikor is a rabjává váljak. Lezsibbadt agyam egy másik dimenzióba vitt, ahol erőteljes vággyal öleltem a nőt. Néhány óráig tartott a bódult állapot. Tereza ismét a mellemre hajtotta fejét, és a hajamat cirógatta.

–Tartozom neked! – mondtam a lánynak, aki először nem is értette miről beszélek.

–Hogy hogy tartozol nekem? Nem értelek.

–Néha én is megvendégelnélek ilyennel, ha feljössz – mondtam. 

–Ezt bízd csak rám! Megszerzem én, ha kell. Rossz emberek árulják, téged nem ismernek, átvernének. Először jó anyagot hoznak, hogy rászokj, aztán egyre inkább felütik. Volt, akinek olyan ócska cuccot adtak el, hogy belehalt.

–Értem. De akkor téged miért nem vernek át? – szegeztem neki a kérdést.

–Azért mert az unokatestvérem árul a környéken – válaszolta. Valami hasonlóra számítottam. Ez biztató.

–Mondd meg neki, hogy a barátod vagyok, és akkor nekem se hoz rossz anyagot.

–Úgy látom, szereted a veszélyt! Te tényleg azt akarod, hogy összehozzalak velük? – kérdezte a nő kissé meglepődve.

 –Igen! – válaszoltam gondolkodás nélkül, miközben elégedetten nyugtáztam magamban, hogy egy lépéssel újra előrébb vagyok!