Kőműves szivárvány

I. rész

Alig bírtam kinyitni a szám, hogy a véres nyálköpettől megszabaduljak, amely lassan csúszott a torkom felé. Nem tudtam nyelni, nem mozdult a gégém. Féltem, hogy megfulladok. Mégis sikerült kisajtolnom a szájüregemből a véres nyálcsimbókot, amely nem jutott tovább az öltönyzakóm hajtókáján, majd lassan araszolt lefelé, mint valami meztelencsiga, nyomot hagyva maga után. Elkentem. A törött orromból a vér már úgy is vörösre festette a finom fekete anyagot. A tücskök vígan ciripeltek a csillagfényes éjszakában mit sem foglalkozva velem. Örültek a számukra kellemes nyári éjnek. A kaszinó felé fordultam, ott egy órával ezelőtt még törzsvendég voltam, hol a rusnya kidobók előre köszöntek, ajtót nyitván előre, tudva, hogy megint milliókat hagyok ezen a tetves helyen. Megint köpnöm kellett, nehogy megfulladjak. Megcéloztam vele az autóm. Haragudtam rá, mintha ő tehetett volna mindenről, és arról is, hogy benne maradt a pénztárcám, a lakáskulcsom és a telefonom.

Felálltam, Fájt minden porcikám. A törött bordám majdnem átszúrta a tüdőm.
– Istenem. – Mondtam magamban. – Ettől már nincs lejjebb!

Elindultam a kaszinó, csillogó bejárata felé. Telefonálnom kellett taxiért, tudtam más esélyem sincs, hogy haza jussak. Ismét nyilallt az oldalam, felnyögtem.
Odavonszoltam magam a játékterem bejáratához, ahol az ajtóban álló két portás csinos lányokkal beszélgetett.

– Szia. – Köszöntem a közelebb álló nagydarab férfinak. Jól ismertem őket, hisz sokszor adtam nekik zsíros borravalót, ha nyertem.
– Ideadnád a telefonod, hogy hívjak egy taxit? – A két kidobó lassan felém fordult, de a szánalom legkisebb jelét sem láttam rajtuk.
– Na, húzz innen te köcsög! – Szólt a közelebb álló. – Mielőtt összevéreznéd a levegőt!