Bevezető
Ez a könyv három különböző történetet mesél el.
Az egyik az ókori Rómában, a császárság idején játszódik, egy gladiátorról és az arisztokrata szerelméről szól. Nem nehéz megtalálni benne a párhuzamot a híres Oscar-díjas film, a Gladiátor történetével, csak ebben az esetben nem Russel Crowe a címszereplő, hanem Marjai László, azaz Magyary Hunor, innét Újpestről. Hogy mit keres Sarman az ókorban? Olvassa el a könyvet és megtudja!
A másik történet színhelye Észak-Amerika, a fehér ember térnyerésének időszaka. A bennszülött törzsek háborújába enged bepillantást, egy huron harcos kalandjait meséli el, hogyan találja meg a szerelmet, és miként önmagát, miközben körülötte összeomlik az őslakosok hagyományos élete. Az indián világ a múltba süllyed, de egy kicsiny részét megmentette ez a mese.
A harmadik történet napjainkban játszódik, a gazdagok és az alvilág életébe enged egy résnyi betekintést. Ezek a történetek látszatra igencsak különböznek, időben és témájukban is igencsak távol állnak egymástól. Itt most az írót idézem:
„Hiába az idő-és térbeli különbözőség a történetek végül összeérnek. Mégis hogyan? Én már tudom.”
Hát tudja meg ön is kedves olvasó! Ha már a kezébe vette ezt a könyvet, akkor már ne tegye le! Jó szórakozást kívánok az olvasáshoz!
Mert tudja! Itt a reklám helye: Olvasni menő! Olvasni modern! Olvasni európai! Olvasni magyar! Olvassa a Magyar Múzsát!
Dr. Mitracsek Ödön
Ohiteka, a fiatal huron harcos, csendben haladt társaival az erdő sűrűjében. Óvatosan lépdeltek, vigyázva, nehogy zajt csapjanak, mert akkor felijeszthetnek egy madárrajt vagy egy nagyobb vadat, és azt meghallanák az ellenséges tábor őrszemei. Ohiteka vezette azt a csapatot, amely az erdő felől közelítette meg az ellenséges falut. A csatabárdot azok erőszakos főnöke, Kerka miatt ásták ki, mivel rendszeresen megsértette a közösen megállapított, évszázadok óta fennálló vadászterületek határait. Kerka az egyik leghíresebb irokéz főnök volt, de a legidősebb fia, Saki szintén jó harcos hírében állt.
Ohiteka több szempontból sem volt szerencsés helyzetben, még saját törzsében is irigyelték páratlan tehetsége miatt. A harci játékokban legyőzte Pechuát, a törzsfőnök fiát, ezzel kivívta az apa, Routeg haragját.
Mindamellett, a fiatal harcost, spirituális tehetséggel is megáldotta a sors. Ez irányú képessége a falu nagy tapasztalatokkal rendelkező sámánjának tudását is felülmúlta. Megjósolta az aszályt, a hideg teleket, és pontosan tudta, hogy merre vonulnak a téli élelmüket biztosító bölénycsordák. Ezzel Ohiteka a törzs két, legbefolyásosabb személyét tudhatta ellenségének, ennek ellenére még azok is hallgattak rá, mert jó stratéga volt. Azt a haditervet is ő eszelte ki, amellyel épp most jártak hadiösvényen. A terv lényege abból állt, hogy hajnalban egy lovas csapat a tisztás felől rohamozza meg a tábort, míg Ohiteka a meredek hegyoldalról leereszkedve támadja hátba az ellenséget.
Ahogy leértek, nyomban elfoglalták lesállásaikat a sűrű növényzet takarta helyeken, onnét jól látták az őrszemeket, még a meglapulókat is. Hangos kiáltások jelezték, hogy a lovascsapat megkezdte a támadást, a harcosok Ohiteka jelét várták, dobogó szívvel, harci lázban égve hallgatták a tisztás felől érkező csatazajt. A lovak patáinak dobogása és a harci rikoltások félelmet kelthettek volna még a holtakban is.
Az őrszemek megzavarodva tanakodtak, hogy a helyükön maradjanak, vagy társaik segítségére siessenek, végül az utóbbi mellett döntöttek, és éles rikoltásokkal vettették magukat a harcoló tömegbe. Ohiteka ekkor adta meg a jelet. Amíg lehetett csendben közelítették meg a harcteret, hogy a hátbatámadás meglepetése még nagyobb veszteséget okozzon az ellenség soraiban.
A fiatal harcos abba a tömegbe vetette magát, ahol a legádázabb küzdelem folyt, végzetes csapásokat mért ellenfeleire, miközben nádszálként hajolt el az őt ért támadások elől. Jó néhány ellenfelével végzett, amikor észrevette, hogy a törzsfőnöki sátornál Saki vívja élet-halál harcát Pechuával. Látta, hogy utóbbi a sátorba szorította ellenfelét, ahol halálos csapást mért Sakira. Ohiteka meglepetésére, társa nem érte be ennyivel, ismét felemelte a tomahawkját, hogy lesújtson egy fegyvertelen lányra, aki szintén a sátorban volt, úgy érezte, közbe kell lépnie.
–Nőket és gyermekeket nem ölünk! Ismered az ősi szabályt! – kiáltotta a törzsfőnök fia felé.
–Ez a kígyó fattya majd még több ellenséget szül, ha életben hagyom! – sziszegte gyűlölettel amaz.
–Minden háborút béke követ, hagyd őt élni! – harsogta Ohiteka, aki elrántotta a lányt, de Pechua csatabárdja, ennek ellenére is, eltalálta, hosszú, nyílszerű sebet ejtve a tarkója alatt, a nyakán. A fiatal nőnek szerencséje volt, mert varkocsba font haja javarészt felfogta az ütést, megmentve őt a súlyosabb sérüléstől.
– Hogy mersz szembeszegülni velem, te áruló? – kiáltotta a huron vezér, vérben forgó szemekkel, majd Ohitekára támadt, aki kénytelen volt az életét menteni. Néhány másodpercnyi küzdelem után Pechua holtan rogyott össze. Ohiteka nem akarta, hogy így legyen, de már nem volt mit tennie.
–Áruló! Gyilkos! – kiáltották most már többen is a huronok közül.
–Élve akarom, hogy máglyán égjen el! – ordította az bosszúszomjas apa, fegyverével fia gyilkosára mutatva.
A harcosok, mit sem törődve az ellenséggel, Ohitekát vették üldözőbe, aki megfogta a sebesült lány kezét, és magával vonszolta a hegy meredek emelkedőin, a fák sűrűjébe. Ez volt az egyetlen esélyük, hogy egérutat nyerjenek.
Ő sem tudta, hogy miért viszi magával a lányt, aki a menekülésben csak akadályt jelentett a számára. Ösztönösen mentette, nem akarta magára hagyni, Routeg biztosan megölte volna, és nem hiányzott, hogy ennyi öldöklés után még egy ártatlan lány vére is a lelkén száradjon.