Balambér főkirály
Magyary Hunor
Budapest 2014-02-07
I.
.
Hol a tengernek tűnő szélben a ringó nád,
ott a mélyben a kétes fortyogó pokol,
bal-lépteknek halált hoz az aljas láp,
ki alant, oly mindegy a hibáért kit okol.
.
Ám van egy nép, ki a végtelen lápok ura,
annyi hal, madár, s tojás terem ottan,
hogy édenkert jut nekik minden ujjra,
s nagy a bőségtől tán a kar is belerokkan.
.
És van ott hegy, s erdő annyi vaddal,
(Szarvas, vadkan, őzbak, fácán, jérce…)
hogy aludni alig férnek úgy alkonyattal.
Körbeveszi azt a Kárpátoknak bérce.
.
II.
A Nyugati – Hunok a Donon átkelének,
mivel veszélyben a Kárpát-édenek röge,
(Nem maradnak hátul csak a vének)
mert rabolja azt a Gótok dölyf ördöge!
.
III.
„Alvezérem, oh, nekem most mondd!
A Pannon-medencében ránk mi vár?
van, ki szembe szembeszáll, oly bolond?
Esett-e ott rokonainkban bármi kár?”
.
A hadak ura, ki vagyon a király alatt,
mély tisztelet miatt a földre ráhajol:
Csendben több százezres sereg alant,
A nap is megáll az égen úgy valahol.
.
„Hatalmas haddal Ermanrik a keleti gót,
ki oly pökhendi mintha Isten lenne,
harsány szava túl énekli a hajnal rigót,
s nincs kímélet egy csöppnyi benne.”
.
„Mögötte Athanaric a nyugati gót király,
vért iszik, ha szomjazni támad kedve,
nem az Isten: a Fellegekben, ő ki jár,
s felköti azt ki ebben kicsit kételkedne.
.
„Akkor hozd lovam, kardom, hadd fenem
s álljon föl verhetetlen vad hadunk,
a Hunok harci Istene legyen most velem,
nem várunk hajnalt se, most támadunk!
.
IV
Így történt, hogy gótok, még aznap este
már ami belőlük éppen, hogy csak maradt,
menekültek lázban, néha bukva, esve,
s ki túlélte, az bizony az óceánig szaladt.