ALISSA avagy az őrültek szerelme

Gyönyörű nyár éjszaka volt, a telihold vörösen izzott föl a horizont keleti felén. Megbabonázva bámultam. Alissa finom érintése rázott vissza a valóságba,
– Olyan varázslatos, olyan gyönyörű! Nem nézzük meg milyen lehet a hegyről?
– De, nézzük!-válaszoltam.
Benne voltam mindenben, mert mindig valami jó ötlettel állt elő, s ez nem volt ritka, hisz Alissa, nagyon sokoldalú, éles eszű lány volt. Persze, azért ő sem volt tökéletes, mint, ahogy én sem, hisz az őrülteket és a zseniket, csak egy penge éle választja el egymástól.
– Menjünk fel oda! – mutattam a Gellérthegy csúcsára.
– Ne, ne oda! – a lány válasza kedves, mégis ellentmondást nem tűrő volt.
– Nem gondolod, hogy ennek a csodának, nem a Kékestetőről adunk méltó tiszteletet?
– Igazad van! – mondtam – Egy órán belül ott vagyunk.
Beültünk az autóba és már nyomtam is a gázt az M3-as irányába. Salgótarjánnál elhagytam a pályát, és Pásztónál Gyöngyös felé vettem az irányt. Utunkat furcsa éji-, vadonbéli hangok, és persze a hold árnyai kísérték, ahogy előbukkant a hegycsúcsok, vagy a lombok mögül.

Végre egy olyan kanyarulathoz értünk, ahol semmi sem zavarhatta a csodálatos kövér égitest ragyogását.
– Álljunk meg! – mondtam, Alissa helyeslően bólintott
– Jó. Innen olyan gyönyörű! – Kiszállt az autóból és a szerpentin széléhez indult a holdat bámulva, én pedig követtem.
– Vigyázz! – fogtam a meg a vállát, hisz előttünk egy szakadék tátongott. Átkaroltam, s ő szerelmesen bújt hozzám, majd néhány perc múlva megszólalt:
– Hűvös van idefönt, felveszem a pulóverem.
Van egy takaró a hátsó ülésen, kéred?
– Nem, köszönöm, én nem fázom-válaszoltam.

Forró nyár volt, az éjszakák nem voltak hűvösek és nem is voltunk olyan magasan, ami indokolta volna, hogy fázzon, de minezek ellenére Alissa a kocsihoz ment és kivett valamit.
Nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Néhány percig egyedül csodáltam a telihold varázsát, amikor halk neszezésre lettem figyelmes. Hátranéztem.
Alissa lopakodott a hátam mögött, szemei kitágulva, zöldes fényben ragyogtak, arca eltorzult. Kezében egy balta, melynek súlytásra emelt acél éle megcsillant a holdfényben.

A félélemtől dermedten egy hang sem jött ki a torkomon. Tudtam, hogy már csak néhány pillanat van hátra az életemből, ami pont elég ahhoz, hogy leperegjen előttem életem filmje, azon belül is ezzel az érdekes nővel történő megismerkedésem, kapcsolatunk, és furcsa szerelmünk.

..és hogy mi történ ezután? Hogyan éltem túl a dolgot?

Kiderül a későbbiek során,

de előbb következzen az a rész, hogy hogyan is lépett Ő az életembe ?

Lássuk csak:

Néhány évvel ezelőtt az egyik barátom meginvitált szüretelni Tokaj környékére. Azt mondta népes hölgytársaságra és jó bulira számíthatok. Mivel nem sokkal előtte szakítottam a barátnőmmel, úgy gondoltam jót fog tenni a lelkiállapotomnak egy kis környezetváltozás, így félretettem legsürgősebb munkáimat és eleget tettem a meghívásnak. Azon a szeptemberi hétvégén találkoztam először Alissával.

Valami furcsa bizsergést éreztem rögtön amikor a pillantásunk találkozott, és már ez félelmetesen felvillanyozott, nem csak engem, mint utóbb megtudtam őt is. A kölcsönös szimpátiát nem tagadhattuk. A nap végén kisebb csoportokra szakadva beszélgettünk, s én úgy intéztem, hogy a lánnyal természetesen egy társaságba keveredjek.
Nem sokkal alkony után hatalmas palástjával érkezett a telihold.
– De gyönyörű! – csodálkozott Alissa az égitestre .

Nem csinálna valaki róla néhány fotót?
– Majd én! – válaszoltam és sötét mezőn át, indák és buckák közt elindultam a közeli domb felé, hogy a tetejéről készítsek néhány fényképet, ezt is eszközként felhasználva , hogy közelebb kerüljek kiszemelt „áldozatomhoz”.

Hirtelen ötlettől vezérelve bevetettem magam a szőlőtőkék közé, mintha berántott volna valami istentelen szörny, és a földön fetrengve kiabálni kezdtem:
– Segítség, kígyó, egy óriáskígyó!
A társaság tagjai félelmükben sopánkodni kezdtek, ám egyikőjük sem mert közelebb jönni. Egyedül Alissa tartotta meg józan ítélőképességét:
– Milyen kígyó? Hagyd már a hülyeséged! Itt nincsenek óriáskígyók, csináld a fotókat, míg el nem takarja a felhő a holdat!
Rögtön tudtam, hogy a lány racionális, és nem ijed meg a saját árnyékától.
– Csak hülyéskedtem. -mentegettem magam, mire a társaság is megkönnyebbült. Volt, aki szidott, volt aki nevetett csínytevésemen, de egy dologra mindenképp jó volt. Alissához közelebb vitt. Miközben nézegette a telefonomban a fényképeket, rátért a kígyós produkciómra:
– Mindig ilyen humoros vagy?
– Majdnem mindig.
– Honnan gondoltad, hogy bevágódhatsz nálam ilyen baromsággal?
– Nem vágódtam be?
– Nem!
– És ha leitatlak? – a lány elnevette magát – Ez mindjárt jobban hangzik! Bár azt ne hidd, hogy te itatsz le, leiszom én magam, de csak ha kedvem van hozzá. Hozol még egy kis bort? – lendítette felém az immár üres kancsót Alissa.
Mint egy szófogadó gyermek indultam az italért, és már amennyire a hangos társaság engedte beszélgettünk. Összemelegedtünk olyannyira, hogy az első randinkban is megegyeztünk.

Hogy, hogy sikerült az első találkozásunk? Elsöprő győzelem, szinte letaroltuk egymást. Végig kajáltuk, végig nevettük az éttermi félidőt, majd egy szabadtéri diszkóban kötöttünk ki.

Óbudán a Szentháromság szobor előtt csókolóztunk, mint a tinédzsererek. Mámorosan, szerelembe esve kísértem őt haza a hajnalba nyúló éjszakán. Felkorbácsolt vágyaimmal kérleltem, hadd menjek föl hozzá, de ő egyszerűen lerázott annyival, hogy valakit megölt, és még nem takarította el a hulláját.

Nem is tudom miért, de ekkor már mindenen nevettem, így ezen a kissé morbid tréfáján is.
Végig a lányra gondoltam a haza vezető úton, olyannyira, hogy a taxis szólt rám: „megérkeztünk!” Sokáig nem bírtam még elaludni, folyton ez az izgalmas első randink járt az eszemben.
Végig gondoltam újra és újra minden percét. Hihetetlen volt, mennyire jól éreztem magam vele, mint egy álomban. Befejeztük egymás mondatait, egy rugóra járt az agyunk, mintha a másik felemmel randiztam volna.
Felhívni nem mertem, mert abban egyeztünk meg, hogy alszunk és csak délután beszélünk. Ennek ellenére már kora délelőtt hívott.
– Szia! Nem alszol?
– Mivel beszélek….- válaszoltam flegmán, de közben majd kiugrott a szívem az örömtől.
– Jó, jó… – válaszolt a lány – Nem bírtam tovább aludni
– Én sem.
– Átmehetek hozzád? – meglepetésemet és örömömet fanyar poénnal próbáltam palástolni.
– Gyere! – mondtam – de csak ha elég bátor vagy! Nem is ismersz. Mi van, ha baltás gyilkos vagyok?
– Ugyan már! – vágta rá rögtön.

-Tudod, milyen kicsi az esélye, hogy két baltás gyilkos találkozzon? Egy a tízmillióhoz.

Ismét jót nevettem, és ő is nagyot kacagott a telefonba. Alissának nem csak a humora volt jó, roppant mód vágott az agya is.
Eltelt pár hét, és már nemcsak ő jött hozzám, de én is felmehettem hozzá. A lakása rendkívül pedáns és tiszta volt, amikor nem látta titokban azért körülnéztem, sőt benéztem az ágya alá is, de semmi jele nem volt gyilkosság utáni vérfoltoknak. Furcsán is éreztem magam, hogy majdnem bevettem.

Kerestem apró dolgokat amiknek segítségével jobban megismerhetem, képeket, apró kabalákat, bármilyen hobbi jelét, de ő nem adta ki magát. Minden átlagos volt.
A szeretkezéseink forróak, egyben érzékiek és szerelmesek voltak. Amikor kérte, hogy jellemezzem őt egy mondatban, csak ennyit mondtam: „Hozzád képest a láncait szaggató, tüzelő szuka, csak mirelit hal.”- Ezen is sokat nevettünk.
Teltek a hetek, hónapok, rengeteg munkám mellett őrá mindig szakítottam időt. Ha hívott mentem, és elég sűrűn hívott. Egy alkalommal, amikor nála voltam, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kikötözte mindkét kezem az ágy korlátjához selyemsállal.
Nevetett és azt mondta: Na milyen amikor a hóhért akasztják?
Hagytam, hisz nagyon izgatott volt ez a kiszolgáltatott helyzetem. Mindeközben kényeztetett, ringott rajtam, rám hajolt és a fülembe súgta:
– Láttad az Elemi ösztön című filmet Sharon Stone-nal, és Michel Douglessal?
– Igen! – válaszoltam mit sem sejtve.
– A nő úgy nyírta ki a pasikat, hogy kikötözte őket, majd a párna alól elővett egy jégvágót, és….így ni – és közben – szemléltve mondandóját- már nyúlt is a párna alá és kivett egy hegyes eszközt .
Elszánt arckifejezés ült ki az arcára, én pedig egy pillanatra megijedtem.
Kirázott a nyirkos hideg, de erőt vettem magamon. Peregtek a gondolataim: Ugyan már , ott áll az autóm a háza előtt, és a szomszédjai is többször láttak már.
– Ugyan hagyd már a hülyeséged!- vicceltem el a dolgot.
– Nem hülyéskedem. – mondta a lány szemrebbenés nélkül, megvillantva kezében a jégvágót – Már nem tudsz ellene mit tenni! – valóban nem, hisz a kezeim erősen tartotta a megcsomózott selyemsál.
– És mit csinálsz a hullámmal? –kérdeztem kényszeredett mosollyal. Kihúzod a kocsid csomagtartójáig a száztíz kilómat, összevérezve mindent, vagy kisütsz belőlem mindennap egy kis darabot, amíg el nem fogyok? Sokáig fog tartani.
– Igazad van! – mondta Alissa,ekkor már mosolyogva s leengedte az éles szerszámot. Kínos zavaromban addigra már én is nevetésben törtem ki. Ezek után már felszabadulva, egy fergetegeset szeretkeztünk.

Boldogan töltöttük egymással az elkövetkező heteket, de valahogy úgy éreztem, revansot kell vegyek a jégvágós eset miatt.
Egyik este otthoni pakolászás közben kezembe akadt egy régi farsangi buli kellékeivel teli zacskó, abban pedig egy Quasimodó maszk. Széles mosollyal idéztem fel az emlékeket, amikor annak idején mindenkit –nemre való tekintet nélkül-kirázott a hideg ha hátulról a válla fölött ebben a jelmezben a fülébe súgtam valamit . Felejthetetlen buli volt. Egyből azon morfondíroztam, hogy vajon ettől Alissa is megijedne?
Ki fogom próbálni.-határoztam el.
Pár nap múlva el is jött a megfelelő alkalom. Ő azt hitte dolgozom, fel is hívott, mit sem sejtve mesélte el, hogy épp tévézik. Több sem kellett nekem, beültem a kocsiba és a házához mentem.

Gyönyörű budai villában lakott, amit még a nagymamájától örökölt.

Éjjel 11 óra múlt.
Örömmel láttam, hogy az ablaka nyitva van, csak egy átlátszó függöny van elhúzva, s a tévé fényei vibráltak a szobájában.
Csendben átmásztam a kerítésén, a Quasimodo maszkot a fejemre húztam. Egy közepes konyhai kés is a kezemben volt, hogy nyomatékosítsam a szándékom. Nehéz volt komolynak maradjak, küzdöttem a kitörő nevetéssel, és reméltem nem lát meg egy szomszéd sem. Óvatosan közelítettem az ablakához, majd felkapaszkodtam a párkányon és a fejemet a függönyhöz nyomva morgó hangot hallattam. Ahogy észrevett, kitágult szemekkel bámult, majd elfehéredett, és lassan lecsúszott a fotelről ,mint akinek infarktusa van. Megijedtem, s egyben elszégyelltem magam, úgy éreztem túllőttem a célon, ez a vicc túl durva lett. Levettem az arcomról a maszkot, büdös gumi szaga lett a fejemnek, de ez most kevésbé sem érdekelt. Beszóltam neki: Drágám jól vagy?
Alissa már az ablaknál volt és az előző infarktus közeli állapotnak nyoma se volt rajta. Ledorongolva mondta:
– De hülye vagy! Ezért meg is ölhettelek volna. Szerencséd, hogy megismertelek!
– Mivel öltél volna meg?
– Ne felejtsd el,egy baltás gyilkos mindig talál eszközt a vérontáshoz! – elengedtem a fülem mellett a gyengének tűnő magyarázatot.
– Ne haragudj! Nagyon megijedtél?
– Nem haragszom, mert nem ijedtem meg.
– Valld be, hogy megijedtél!
– Én sosem félek, de gyere már be! Ne állj ott, mint egy szerencsétlen!
Mire beértem Alissa szeméből eltűntek a haragfelhők, arca is visszanyerte színét. Úgy ölelt át, mintha mi sem történt volna.
Nevettünk, és aznap este még forróbban szerettük egymást. Soha többet nem beszéltünk a szerintem balul elsült éjszakáról, úgy éreztem soha többet nem ijesztgetjük majd egymást.
Minden a régi kerékvágásban haladt tovább, sikerült fátylat borítanunk erre a furcsa estére ,mígnem eljött az a nap, az a pillanat, amikor a Mátrában, egy teliholdas nyáréjszakán egy szakadék előtt a holdat bámultam.

A nő, akinek teljes bizalmam adtam, akit tiszta szívből szerettem, távol mindentől, egy baltával a kezében, eltorzult fejjel,villogó zöld szemekkel épp lesújtani készült

. Szinte láttam, ahogy a vérem szerteszét fröccsen, a koponyám recseg – ropog a gyilkos szerszám ütésétől, majd holtan zuhanok a mélybe, ahol senki sem talál rám.
A halál semmilyen. Semmi sem történik egy pár másodpercig, csak kacagnak valahonnan a távolból, majd egyre közelebbről. Lassan kinyitottam a szemem, hogy lássam, milyen a túlvilág, de csak a telihold ragyogott rám és Alissát láttam, kezében a baltával, melyen egyetlen csepp vér sem volt.
– Megijedtél, mi?-kérdezte.
Sokáig, talán egy percig sem bírtam szóhoz jutni.
– Nem!
– Pedig úgy nézel ki.
– Nem, dehogyis! – kaptam erőre – „Egy baltás gyilkos sose fél, főleg nem egy másik baltástól. „- vágtam oda félmosollyal, de éreztem a válaszom nem volt teljesen őszinte.
Lassan a kocsi felé lépkedtem, és próbáltam nem nézni rá. Már túl voltam a traumán, kezdtem összeszedni magam.
– Valld be, hogy én győztem! Valld be és ha haza megyünk, olyat teszek veled, hogy könyörögni fogsz, ne hagyjam abba-harsant fel Alissa.
– Lesz jégvágó?
– Lesz, és még lesz más is. De az meglepetés!
Teljesen felvillanyozott a titokzatosság, már semmi sem maradt bennem az előzőleg érzett félelmemből.
Imádtam, ahogy a lány gerjeszteni tudta bennem az adrenalint. Büszke voltam rá, hogy valószínűleg a legbátrabb, legkülönlegesebb és legőrültebb nő szerelme az enyém.
Átöleltem, forrón visszaölelt, s őrült szerelemmel néztem rá, és ő is rám.
A telihold rideg fénye is mintha megkönnyebbülten sütött volna le a tájra. Egyszerre minden fény és árny harmóniába olvadt velünk, mint egy csodás díszlet.
Autóm csikorgó kerekkel indult újabb őrült szerelmi kalandjaink felé halálos utakon.

Megismerkedésük után két évvel megkértem Alissa kezét, de nem ám úgy ahogyan szokták, romantikusan, és nyálasan, hanem csak annyit mondtam: „Nyáron az asszonyommá teszlek, és enyém leszel örökre”

Erre Ő félvállról: Igazad van, egy pasi sem maradhat büntetlenül: meg kell nősüljenek!

-majd éktelen nevetésben tört ki.

Igy történt, hogy végre elhatároztuk, nemcsak végérvényesen, de törvényesen is a holtomiglan – holtodiglant.

A menyasszonyom azon túl, hogy csodálatos, volt benne fantázia, izgalom és humor is. Igazán egyedi összeállítás.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak az esküvőnkre. Szabadtéren tartottuk a ceremóniát is ,egy gyönyörű rendezvény parkban.
A jó hangulatú eseményre minden adott volt, csodálatosan sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, a násznép vidám, és már a zenekar is alig várta, hogy vége legyen a ceremóniának, hogy ráhúzhassa a talpalóvalót.
Alissával karonfogva vonultunk, az összegyűlt tömeg pedig utat engedett a paphoz, hogy az elvégezhesse a szertartást és kimondhassuk végre a boldogító igent. A sorfalban a barátaim üdvözöltek, volt aki őszintén, volt ki irígykedve.
A pap elkezdte a mondandóját, majd a menyasszonyom felé fordult és kérdezte, hogy akar-e a feleségem lenni. Majd nagy csönd következett.

Néhány másodperc után, gyengéden megráztam a menyasszonyi ruhát, hátha csak nem figyelt. A lelkész ismét feltette a kérdést hangosabban, de Alissa nem válaszolt, csak nézett maga elé, mint akinek élete legnagyobb döntését kellene meghoznia váratlanul. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, a pap nem különben, immár határozottabban kérdezte leendő feleségem. A násznép döbbenten hallgatott, mire kuncogva felnevetett, megtörve a fagyos, dermesztő csendet:
– Igen! – válaszolta pajkosan, majd hozzám fordult ,csendesen fülembe súgva – most megijedtél, mi?
– Dehogy is! Azt hittem szerencsém lesz! – hazudtam, miközben elkönyveltem, hogy a menyasszonyomnak, azaz, már a feleségemnek, ez alkalommal sikerült csúnyán megtréfálnia nyilvánosság előtt.

Úgy éreztem, ezért mindenképp revansot kell vegyek valamikor.

Néhány nap telt csak el az esküvőnk óta, és mi máris egy csodálatos szigeten töltöttük mézes hetünket valahol a Karib tengeren, ahol sem bolt, sem egy lélek, de még térerő sem volt, hogy telefonálni tudjunk, ha netán bajba kerülnénk. Így beszéltük meg Alissával, távol a külvilág zajától, ahol nem zavarhatott minket semmi.
Asszonyommal ölelkezve pihentünk, még forró volt a testünk, de a vágy ismét felparázslott, és hogy tápláljam, kibontakoztam karjaiból ,hogy elsétáljak egy pohár italért.
– Hova mész?
– Hozok cointreaut, a kedvencedet – válaszoltam, és indultam a nappali hűtőszekrénye felé. Megtöltöttem a poharakat, majd visszaérve odanyújtottam neki az egyiket.
– Egészségünkre! – nyújtottam felé az egyiket, majd leültem mellé az ágyra.
– Egészségünkre! – válaszolt, és az italba aprót kortyolva letette az italt az éjjeli szekrényre, mint ahogy én is.

Nem égettünk éjjeli lámpát, hisz oly erővel sugárzott be hálószobánk ablakán a kövér égitest, hogy nem volt rá szükség. Az egyenlítőhöz közel, még nagyobbnak tűnt a hold, ami kimondhatatlanul varázslatos volt. Alissa átölelt forrón, ajkát az enyémre tapasztva hosszan kényeztetett csókjaival, míg ismét megemelte a poharat.
– Fenékig! – erre vártam.
– Fenékig! – ismételtem, és egy húzásra lehúztam a finom nedűt miután ő is.

Figyeltem, vártam a hatását annak a szernek, melyet a poharába csöpögtettem. Alissa tekintete néhány perc múlva elhomályosult, így elérkezettnek láttam az időt, hogy teljes nyugalommal, szenvtelen arccal beszéljek hozzá.
– Elmondom mit fogsz érezni;eltompulnak az érzékeid, a végtagjaid elnehezednek, mintha ólomból lennének, aztán szépen elalszol fájdalom nélkül örökre. Alissa megpróbált felülni, de teste nem engedelmeskedett, csak ijedt szeme árulkodott arról, mit is érezhet igazán.
– Miért?
– Talán azért a szép budai villáért, szerintem megéri a kockázat, itt senki sem fog rátalálni a hulládra!
– Te szemét! – mondta a nő elcsukló hangon.
Megcsókoltam a homlokát, és megvártam amíg szeme lecsukódik.

Nagyon mély álomból ébredtem, azt sem tudtam hol vagyok, és mennyit alhattam egyhuzamban. Alissa kedves, mosolygós arca jelent meg előttem.
– Na végre! – mondta.
– Mi történt velem?
– Megmérgeztél. – lassan felderengtek a történések, összeállt a kép.
– Az nem méreg volt csak altató.
– Tudom! – válaszolt ő kedvesen, majd elnevette magát látva, hogy nem értem az egészet.
– Szóval az úgy történt – folytatta – hogy kipakolás közben a neszeszeredből kiesett ez a kis fiola – emelte a szemem elé kedvesem az altatót – és rögtön tudtam, hogy készülsz valamire, de hogy mire, és hogyan, azt nem. Szóval, amikor kimentél az italért a vártnál több időt töltöttél a konyhában, és feleslegesen matattál, így rögtön tudtam mit tervezel, és miután letettük a poharunkat az éjjeliszekrényre, kicseréltem őket, majd eljátszottam a halálba menőt.
– Akkor, hogy is állunk? – kérdezte némi hallgatás után imádott asszonyom – nem hallom!?
– Kettő null… – válaszoltam kelletlenül nőm unszolására, majd elmosolyodtam én is – lesz ez még másként is!
Alissa nem szólt, felém hajolt, és megcsókolt forrón, őrült szerelemmel.

A nászutunk további része csodásan sikerült, maga volt a földi paradicsom, de azért a kis tréfám keresztülhúzását nem felejtettem el neki.

Nem tudtam még, hogy vegyek revansot asszonyomon, hisz már többszörösen adósa voltam. Rengeteg ötletem volt, de a java részét már elsütöttem, és az egyszerű poénok számunkra színvonaltalanok lettek volna.

Vártam az alkalmat, de az sokáig nem akart jönni, míg nem Alissát meglátogatta egykori főiskolai osztálytársa Gréta. Gyönyörű nő volt, és facér. Nemrég veszett össze a barátjával. Egy presszó teraszán találkoztunk vele, mivel neki is arrafelé volt dolga, így összefutottunk vele egy kávéra. Amikor bemutatkoztam neki, rögtön levettem, hogy megakadt a tekintete rajtam, amit láthatóan el is kapott a nőm, ezért közömbösre vettem a figurát irányába, hogy ne legyek gyanús, egyenlőre.

Már kis mosoly jelezte szám szegletében, hogy újabb menet van kilátásban Alissámmal való hecc-párbajunkban.

Vártam a megfelelő pillanatra, hogy négyszemközt tudjak beszélgetni Grétával, ezzel a csodálatos, rendkívül vonzó nővel, mígnem eljött a pillanat, amikor is a mosdóra ment. Néhány másodperc múlva én is utána indultam, s visszafelé menet udvariasan megvártam, hogy együtt érkezzünk vissza a teraszon lévő asztalunkhoz. Úgy láttam feleségemnek ez nem szúrt szemet, így kifelé menet tudtam Grétával négyszemközt beszélni. Ettől a naptól kezdve rendszeresek lettek köztünk az üzenet váltások és a beszélgetések. Alissának kezdett gyanús lenni kapcsolatom volt osztálytársával, igaz nem szólt, de éreztem, hogy figyel, amikor kimentem telefonálni, vagy a lefordított mobilomra üzenetek jöttek. Úgy tett, mintha nem venné észre, vagy nem érdekelné az egész, de nyilvánvaló volt, hogy idegesíti a helyzet, bár semmi konkrétum nem volt a kezében. Tudtam, hogy előbb utóbb majd bizonyosságot akar. Tehát résen kellett legyek a cél érdekében!

Pár héttel később Alissa kollégái néhány fős születésnapi bulit szerveztek a számára, munka után egy belvárosi pub-ban. Arra hivatkozva hogy nem érzem jól magam, és egyébként is bulizzon csak nyugodtan a munkatársakkal, én most nem tartottam vele. Persze mindez kegyes hazugság volt, hisz Grétát hívtam meg a lakásunkba, amire a dekoratív lány nem mondott nemet.
Ekkor feleségem olyan dolgot tett, amire őszintén szólva számítottam. Alissa az este közepén meglepetésszerűen hazajött, hogy rajtakapjon minket, de egyáltalán nem az várta otthon amire számított.
Persze a lakásban volt Gréta, de rajta kívül vagy még húsz barát, akikkel egyszerre kezdtük énekelni, a Happy birthday to yout-t.
Az öröm és a düh egyszerre fakadt ki belőle.
– Ez neked a születésnapi meglepetés? – kiabált rám
– Igen! – mondtam – mert olyan dolgot kaptál, melyről más nő még csak álmodni sem mer:Egy meglepetés bulit, csupa barátokkal, és egy újabb
tanúbizonyságot a hűségemről.
Ekkor már ő is nevetett, és könnyes szemekkel húzta le fenékig az első pohár pezsgőjét majd hosszan megcsókoltuk egymást,amit a barátok tapssal kísértek.
A buli nagyon jól sikerült, hajnalig táncoltunk. Gréta pedig összejött az egyik szingli barátommal, amiben titkon bíztam is.
Hajnal felé, amikor összebújva, fáradtan egymás mellett ültünk az ülőgarnitúrán nézve a még táncoló barátokat, az én drágám odanyúlt az épp hűtőből kivett nagy üveg tonikomhoz és a virágra öntötte. Meglepődve kérdeztem tőle, „édesem mi ez, ennyire megártott a pezsgő?” Ez nem víz!
Mire ő huncut mosollyal: – Ebből ma ne igyál, egy hete már brómot adagolok bele. Tudod biztos ami biztos, Gréta mégiscsak egy bombázó,nem bízhattam a véletlenre.
De ma este a szülinaposnak kell bizonyíts!
Nem tudtam viccel e vagy igaz, de nála sosem lehetett tudni! Bármit megtesz amit eltervez és épp emiatt egy mindig izgalmas, különleges nő.
Az utolsó kétségem annyi volt: –Talán nem illene még magukra hagyni a vendégeinket, nem? -de Alissa a hálószobánk felé húzott.
A csókjai miatt már alig hallatszott, hogy azt suttogtam:

Sok boldogságot Drágám!

Alissával nemcsak egymást tréfáltuk meg csúnyán, vagy kevésbé. A mókáinkból a közeli barátok is kaptak jócskán. Ezek nem mindig előre eltervezett aljasságok voltak, hanem spontán ötletek. Egy alkalommal olyan jól sikerült, hogy kiengesztelésül kénytelen voltam az egyik barátomnak,- aki egyébként betegesen szexfüggő,- drága pénzen rendelni egy nőt. Szóval sikerült kiakasztanom rendesen, valahogy így kiabált a telefonba:

– „Vazze! Feljövök Pestre, hogy orgiázunk egy jót, levezetek 150 km-t, egy jó buli kedvéért, amit ígértél, és erre mi van? Prűdek antiszexuális teapartija!”

De, hogy a barátom miért is akadt ki ennyire, amúgy nem teljesen ok nélkül, azt is megtudjátok, íme az előzmény:

Feleségemmel a szexuális életem nem olyan volt, mint másokkal azelőtt. Ebben a nőben volt valami rendkívül izgató, tele volt fantáziával az ágyban, ami nekem nagyon tetszett. Most is kitalált valamit.

– Szia Zoli! Nem zavarlak?-hivtam fel a legjobb cimbimet.
– Nem, Barátom! Mondjad.
– Itt fekszünk most a drágámmal az ágyban és arra gondoltunk, hogy… nem is tudom, hogy mondjam…
– Bökd már ki! – sürgetett a barátom türelmetlenül, valami különleges dolgot sejtve.
– Hát, hogy szívesen bevennénk harmadiknak…
– De csak, ha jól bírod! – szólt bele Alissa komolyan a beszélgetésbe.
– Dolgozom! – mondta az kétségbe esve.
– Kérezkedj el! Ez egy soha vissza nem térő alkalom! – próbáltam meggyőzni – Holnap már lehet késő, nem leszünk itthon.
– Ööö Megoldom.Megyek barátom! – döntött Zoli, majd letette a telefont.

Alissával összenéztünk, és éktelen kacagásban törtünk ki.
– Szerintem vissza kellene hívni, mielőtt ideér, hogy ez csak egy április elsejei tréfa volt. – mondta kedvesem – Majd mindjárt – válaszoltam, várjunk még pár percet, úgy igazi a tréfa.

De már hiába hívtam a barátomat, nem vette fel a mobilját, mert épp úton volt felénk, a hangos zene miatt semmit sem hallva, és csak nyomta a gázt Budapest felé.

A csínytevések, melyeket egymás ellen elkövettünk, egyáltalán nem vertek éket közénk, mert valahol már születésünktől kezdve bennünk volt a „rosszaság”, azaz Alissa szavaival élve. Ilyenek a „baltás gyilkosok”!
Teljes harmóniában éltünk feleségemmel, ha akadt is olykor kisebb sértődés tréfánk miatt, később mindig jót nevettünk rajtuk.

Eljött az ideje, hogy az amúgy jól működő harmónikus kapcsolatunkat megkoronázzuk egy kis „baltás gyilkossal”.

Rajta voltunk a dolgon, s feleségem hamarosan áldott állapotba került, és egy gyönyörű leánygyermeknek adott életet, a kis Alissának.

A gyermek tele volt élettel, és a szokásos csecsemő sírás után már mosolygott is pajkos tekintettel a nagyvilágba, élénk szemeivel. Mindenben segítettem a feleségemnek, amiben csak lehet. Gyakran meglátogattak minket egy – egy hétvégére asszonyom szülei örömködni a kis unokájuknak. Ilyenkor kimenőt kaptam, nem azért mert nem kedveltük egymást az anyósékkal, csak már sokan lettünk volna a házban, ezeken a hétvégeken élhettem szenvedélyemnek, és elmentem a haverokkal pecázni.

A horgászat gyermekkoromban vált hobbimmá és már akkor eldöntöttem, ha felnövök vízparton lesz a házam. Persze ez nem volt olyan egyszerű, hisz a munkám Budapesthez kötött, ingázni meg nem sok kedvem volt. Pár évvel ezelőtt, a Kis-Dunán a vízparttól nem messze egy kis hétvégi házat vásároltam, felújítottam és igazi kis hétvégi lakot varázsoltam belőle.

Minden megvolt benne, ami horgász bulikhoz kell,terasz,bográcsozó hely, konyha, zuhanyzó, na meg néhány ágy, ha a haverokkal nem volt kedvünk hazamenni, mert épp borozgatással zártuk a jól sikerült pecanapot.

Most is pont egy ilyen hétvégére készültünk, amit Alissa is szorgalmazott, mert elmondása szerint magányra vágyott a kislányunkkal, nem is értettem miért akarja, hogy elmenjek otthonról, hisz most még a szülei sem jöttek. Mindegy ,sokat nem is gondolkodtam rajta, mert jó bulinak ígérkezett a hétvégi horgászat. A meteorológia is szép időt ígért, és két haver is ráért, akikre számítottam.

A vízparthoz érkezve kipakoltunk az autóinkból és jó kedélyű beszélgetés, nevetgélések közepette elindultunk a part mentén a weekend-házam felé. De nem csak mi voltunk jó kedélyűek. A vízbe már jó néhányan lógatták a horgász szereléküket, és sokatmondó mosollyal üdvözöltek minket: „Látjuk jó, buli lesz a mai. Nem baj minket nem zavar!” míg mások: „Beszállhatunk mi is? Sose próbáltuk még!”

„Nem kell azt szégyellni, mostanában ez a divat!”

„Tényleg csak egy üveg pezsgő a beugró?”
Sem én, sem a barátaim nem értettük a helyzetet, nem tudtuk miért kergült meg mindenki. Csak lassan kezdett derengeni , ahogy a házhoz közeledtünk, hogy valami nem frankó; színes lufikkal díszítette valaki!

Még nem tudtam mire is megy ki a játék, de már éreztem itt valami történni fog. Pár haverom jött elő a közeli fák takarásából egy üveg pezsgővel a kezükben és hahotázva mutattak a bejárat ajtómra kiszögezett plakátra, melyen ez a szöveg állt:

„Szeretettel várunk minden „máshogy gondolkodót”, „büszkét” a hétvégén megrendezésre kerülő meleg partinkra!

Belépés egy üveg pezsgő!”

Annyira röhögtek a csodálkozó fejünkön,, hogy utána már a nevetés ránk is ránk ragadt. Rögtön tudtam honnan fúj a szél. Elővettem a mobilom és hívtam Alissát, aki a kacagástól csak szaggatottan tudott a készülékbe szólni.
– Na, na….. hogy si-sikerült ….. a buli?

Köszi drágám, királyul! – mondtam, miközben nekem is mosoly ült a számra.

Hát ilyen volt Alissa, ezt is megszervezte nekem, csak úgy a gyerek mellett, a poén kedvéért.

Néhány év múlva megszületett második gyermekünk is, Nimród. Erős, jó kiállású fiúcskaként huncutul nevetgélt bele a nagyvilágba, jelezve, hogy vigyázzon mindenki „mert jövök!” Nyilvánvaló volt, hogy mindkettőnk véréből jócskán kapott.
Alissával gondosan neveltük gyermekeinket, az egymásnak szánt tréfák, ugratások, ijesztgetések még néha előjöttek, amiken jókat nevettünk, bár legtöbbször már csírájában lelepleztük a másik szándékát, hisz majdnem minden poént ellőttünk az évek alatt.
Viszont egyszer mindkettőnket nagyon megijesztett valaki, egy szörnyű baleset kapcsán.
Kislányunk, a 8 éves Alissa a szomszéd kislánnyal a közeli játszótérre ment, engedtük őt, hisz nem volt egyedül és amúgy is ismerte mindenki a téren.

Így történt ez most is, mígnem a szomszéd kislány rémülve rohant közölni a hírt, hogy a „Kis Alis” (így becéztük) leesett a mászókáról és vérzik a lába. Feleségemmel hanyatt homlok rohantunk, hogy segítsünk a bajba jutott gyermeken. Nimródot a kiságyban hagytuk. Én értem oda előbb. Szörnyű volt a látvány, a kislány farmerja piros volt a vértől, és egy kiszakadt lyukon egy csont állt ki. Úgy tűnt, hogy átszakította a kettétört sípcsontja.Feleségem zokogásban tört ki. Azt se tudtuk hirtelen mit csináljunk vele, fel merjük e venni?

Én a mobilomat vettem elő, hogy hívjam a mentőket, de mielőtt tárcsáztam volna, valami furcsa érzésem támadt. Annak ellenére, hogy ekkora sérülés látszott, a lányunk arca nem volt eltorzulva a fájdalomtól, és nem is nagyon sírt, inkább csak pislogott, majd egyszer csak nevetésben tör ki. Értetlenül bámultam rá. Az anyja egész közel hajolt hozzá, majd láttam, hogy az átszakított nadrágján keresztül egy ócska ,törött, kutyánk által szétrágott csontdarabot húzott elő. A kis Alis-unk felállt és a piros festéket meg a port törölgetve magáról megszeppenve csak ennyit mondott: „ Bocsi apa, csak hülyéskedtem!”

Első felindulásomban meg akartam pofozni a rossz tréfáért, de végül örömömben átöleltem, mint ahogy az anyja is. Hosszú percekig tartott a dörgedelmünk, hogy ilyesmivel nem hülyéskedünk, meg mégis hogy gondolta, akár szívinfarktust is kaphattam volna. De ő csak mosolygott. Végül szép lassan kibökte, hogy a suliból hazafelé vette a művért a bolondboltban, és a kutya lerágott csontját már egy hete rejtegette, kitervelve a kis tréfáját. A barátnője persze be volt avatva, aki állítólag alig akart ráállni a dologra, mert annyira félt, hogy kikap tőlünk.
Alis azzal győzte meg, hogy mi is folyton ilyeneket csinálunk, és biztos nem fognak kikapni.
Végül is nem haragudhattunk rá, hisz milyen is legyen két „baltás gyilkos” gyermeke?
Hazasétáltunk a térről, és a nagy megkönnyebbülés örömére a feleségem sütött egy halom palacsintát nekik.
A két kis barátnő, még az evés közben is csak kuncogott ha egymásra néztek.
Alissával próbáltunk komolyak maradni, de amikor nem látták a gyerekek, és összetalálkozott a tekintetünk, még nem tudtuk, hogy nevethetünk-e őszintén. Mint később kiderült nem, hisz a kis Alis mindkettőnket lekörözni látszott a pajkos tréfák tekintetében, és akkor még csak nem is sejtettük, hogy Nimród rajta is túl tesz majd, de ez legyen egy másik, ettől is sokkal izgalmasabb, mondhatni félelmetes történet!